Tolcsva: Oremus pincék
3934 Tolcsva, Arany János utca 24

Általános információk

A Zemplén hegység tövében és déli lankáin mintegy 100 – 150 méteres tengerszint feletti magasságban a Tolcsva patak két oldalán terül el Tolcsva önálló község, 1638 hektáros területtel, 634 lakóházzal és 2445 lakossal. A Hegyalja leghíresebb bortermő településeinek egyike, a hegység Bodrog felé tekintő lejtőjének lábainál. A XIII. század második felében a tatárjárás idején feltehetően a Tolcsván élő emberek földalatti üregekben bújtak el a tatárok elől, majd ezt követően a szőlőből készült borokat itt tárolva azt tapasztalták, hogy a borok értéküket hosszú ideig megőrzik. Az 1241. évi tatárjárás után IV. Béla király a lepusztult szőlők helyreállításához olasz és francia szőlőműveseket hozatott be, akik nyáron a szőlők felújításával, télen pinceásással foglalkoztak.
Mennyire függ a bor jósága a pincétől? Egy régi példabeszédből idézve adható meg a válasz: „A pince teszi és csinálja jóvá a bort.” Ezeket a pincéket a település nyugati felén található viszonylag magas domboldalba ásták, amelyeknek bejárata észak, észak-keleti tájolású. Keletkezésük a XIII. és XVII. századra tehető. Ekkor már kimondottan borérlelés céljára Tolcsva nyugati domboldalán rendre földalatti pincéket vájtak. Több pincelejáraton jutunk le a föld mélyében található közel 4000 méteres több emeleten elhelyezkedő Oremus pincelabirintusba. A több lejárat mutatja, hogy ezek a pincék valamikor önálló családi pincék voltak. A pincék összevágása, egyesítése a XIX.-XX. századra tehető. A pincék hőmérséklete 10 oC, a bennük lévő pára 96-98 %-os. A földalatti pincék természetes szellőzéssel rendelkeznek, a szellőző járatot a helyi nyelv „léleklyuk”-nak nevezi. A pincékben elszaporodik az úgynevezett pincei nemespenész, a „Cladosporium cellare”, amely biztosítja a pince kiváló klímáját, szabályozza a légnedvességet, tisztítja a levegőt. A pincékben a hagyományos 136 literes Gönczi hordók és a 200 literes Szerednyei hordók úgynevezett pincegadnáron (kemény tölgyfából készült ászokfán) fekszenek.

nyitvatartás

nyitvatartás

Megjelenítés térképen

Térkép Útvonal

További ajánlatok

Református templom

Kossuth Lajos utca , Szerencs 3900
47-362-090

Református templom

Sárga borház

37-es út Disznókő dűlő, Mezőzombor 3931, Borsod-Abaúj-Zemplén
+36 (47) 369 029

Sárga borház

Cicvár (dézsmaház, magtár)

Kossuth Lajos utca 50, Mád 3909, Borsod-Abaúj-Zemplén

Cicvár (dézsmaház, magtár)

Lakóház, Rákóczi út 12.

Rákóczi út 12., Sárospatak 3950

Lakóház, Rákóczi út 12.

Vasútállomás

Fasor út 19., Sátoraljaújhely 3980

Vasútállomás

Lakóház, Kazinczy út 1.

Kazinczy út 1., Sátoraljaújhely 3980

Lakóház, Kazinczy út 1.

Német Nemzetiségi Tájház

Iskola tér 16, Rátka 3908

Német Nemzetiségi Tájház

Magyar Kálvária

Szár-hegy , Sátoraljaújhely 3980

Magyar Kálvária

Római katolikus templom

Fő utca 1, Bodrogolaszi 3943, Borsod-Abaúj-Zemplén
+36 47 311-183

Római katolikus templom

Bagolyvár

Kossuth út 28, Erdőbénye 3932

Bagolyvár

Római katolikus templom

István király tér 1, Abaújszántó 3881
+36 47 330-037

Római katolikus templom

Városháza

Kossuth út 44., Sárospatak 3950

Városháza

TOKAJI BORVIDÉK FEJLŐDÉSÉÉRT NKFT.

3910 Tokaj,
Dózsa György u. 2.
+36 (47) 552-030
info@tbft.hu
www.tbft.hu

unesco

Kövessenek minket:
fb /tokajiborvidekkulturtaj