Az elmúlt ezer év alatt kialakult – de már előtte is meglévő – szőlőművelési hagyományok innovatív továbbélése és a terület évezredes egysége méltán teszi már évszázadok óta a borvidéket világhírűvé. Ezt a hagyományt, tartalmat kell tovább vinnünk mindig megújult formában az új korok új igényeihez igazodva, de a gyökereinket egyre mélyebbre eresztve.

A szőlő művelésének története már a környéken élő keltákig nyúlik vissza. A Honfoglalás idején az ide érkező magyarok, majd a később a mai Franciaország területéről és Németalföldről a térségbe letelepítettek nagy szerepet játszottak a vidék fejlődésében. A XIII. században a tatárjárás után IV. Béla a népnyelv emlékei szerint olasz – bár valószínűleg inkább vallon - telepeseket hívott Hegyaljára, akik több új szőlőfajtát hoztak hazánkba, többek között a furmintot. A XVII. században azonban jelentős fordulat következett be a térség életében. 1631-ben Sepsy Laczkó Máté protestáns lelkész, Lorántffy Zsuzsanna udvari papja a Tokaj-Hegyalját fenyegető harci események miatt novemberre halasztotta a szüretet, melynek következtében a szőlőkben nemes rothadás lépett fel, a szőlőszemek összeaszalódtak, megtöppedtek. Így alakult ki az aszú, aminek fontos előfeltétele a késői szüret. 1703-ban II. Rákóczi Ferenc aszúval ajándékozta meg XIV. Lajos francia királyt, aki a következő szavakkal fejezte ki csodálatát a hegyaljai borok iránt: “Vinum regum, rex vinorum”, “A királyok bora, a borok királya”. Így indult el a tokaji bor hódító útjára egész Európában, és vált Nagy Péter, Katalin cárnő, II. Frigyes, Voltaire, Goethe, és Schubert kedvelt italává. Mindeközben felfedezték az aszú gyógyító, regeneráló hatását is, így “Vinum tokajense passum” néven felkerült a gyógyszertárak polcára is.

A XVIII. században Mária Terézia külön vámjai jelentősen visszavetették a magyar borok versenyképességét külföldön, kivéve a Tokaj-hegyaljai borokét – a térség bortermelőinek adókedvezményeket nyújtott – mivel a királynő felettébb szerette az aszú borokat.

A XIX. században a filoxéravész pusztítása következtében a tokaji szőlővidék szinte teljesen megsemmisült, de a helyi szőlősgazdáknak jó pár év kemény munkával újra felvirágoztatták a térség szőlőművelését.

A II. világháború többszörösen érzékenyen sújtotta a borvidéket: a magyar és lengyel zsidóság tragédiájával megszűnt egy több évszázados kereskedelmi kapcsolatrendszer. A megszálló német, majd szovjet hadtestek előszeretettel dézsmálták meg a tokaji készleteket.

Az 1945-1990 közti időszakot nevezhetjük fekete korszaknak, amikor a tokaji rengeteget vesztett pozíciójából, s mind hazai, mind nemzetközi elismertsége lényegében összeomlott az államosításokat követő nagyüzemi, mennyiségi alapú, de nem megfelelő minőségű borkészítés felfutásánál.

Tokaj-Hegyalján a magánszféra elsősorban a szőlőtermesztésre specializálódott a szocializmus idején. Szinte valamennyi család rendelkezett háztáji ültetvénnyel, melynek termését az állami vállalat részére értékesítették szőlő, vagy must formájában. A legtöbb család szőlőfeldolgozásához és borérleléshez szükséges kapacitással nem rendelkezett, így a háztáji borok aránya a többi borvidékhez képest elenyésző volt.

A rendszerváltást követő privatizációs elképzeléseknél önálló, életképes birtokok kialakítása volt a cél. A birtokok kialakítása során a bordeaux-i típusú, château koncepció volt a követendő, tehát valamennyi később létrejött vállalkozás egy adott dűlőben szerezhetett meghatározó tulajdont. A borászati technológia megalapozásához valamennyi pincészet részére kijelöltek érlelő pincéket. A bordeaux-i koncepció érvényesülésének egyik szimbolikus jelképe lett, hogy a birtokokhoz a privatizáció folyamán csatoltak egyet, az állami vállalat tulajdonát képző egykori uradalmi kastélyokból vagy főúri kúriákból.

TOKAJI BORVIDÉK FEJLŐDÉSÉÉRT NKFT.

3910 Tokaj,
Dózsa György u. 2.
+36 (47) 552-030
info@tbft.hu
www.tbft.hu

unesco

Kövessenek minket:
fb /tokajiborvidekkulturtaj