Tokaj-Hegyalja borkészítésben és annak marketingjében komoly hangsúlyt kap a borvidék geológiája, mely a talajképzésre, ezen keresztül a borok karakterére is hatással van. Úgy vélem nagyon hasznos ezért áttekinteni a borvidéki táj kialakulásának főbb történéseit. Igyekeztem úgy megfogalmazni a történetet, hogy az a borkóstolókon történő ismertetésre is alkalmas, érdekességeket kihangsúlyozó legyen.

Triász –Jura (248-144 millió éve)

A táj kialakulásának történetét talán ott kell kezdeni, hogy 100-200 millió évvel ezelőtt a jelenlegi Tokaj-Hegyalja területén a Tethys hullámzott. Ez a tenger helyezkedett el az Európai és az Afrikai lemez között. A tenger mélyén a Triászban és Jurában mészkő alakult ki. A mészkő ma már nem található meg Hegyalján felszíni kibukkanásként, azonban Sárospatak–Végardónál a triász időszaki mészkő viszont csak 200–300 m mélységben van. A sárospataki Bot-kő és Megyer-hegy közötti terület riolittufájában előforduló mészkő zárványok alapján a geológusok már a mélyfúrások mélyítése előtt valószínűsítették triász időszaki alaphegység létezését. Mindössze 225 m-re a felszín alatt triász mészkövet találtak, amelynek karsztos üregeiből percenként 2m3 40°C-os víz tört a felszínre. Később a közeli Végardó fúrásai hasonló eredménnyel tárták fel ugyanezt a termálvizet. Ennek az időszaknak a mészkövét és dolomitját hegyalján csak mélyfúrásokból ismerjük, Szlovákiában a Zempléni-dombság DK-i oldalán, Zemplén (Zemplín) község mellett viszont felszínen vannak, ugyanúgy, mint hazánk néhány más táján (1.kép).

1.kép Triász és Jura kori mészkő Tata határában a felszínen látható (http://www.nemzetigeografia.hu/node/871)

Sátoraljaújhely határában 760-777 m közötti mélységben találtak Jura időszaki világosszürke mészkövet. Ezek olyan mészkőtömbök, melyek tektonikus mozgások révén kerültek bele egy riolit ártufa környezetébe (mátrixba).

 

Kréta (144-65 millió éve)

A Triász és a Jura időszakot követő Kréta 65 millió éve ért véget. A krétában a befolyó édesvizeknek köszönhetően a sekély tenger édesedésnek indult. Ebből az időszakból nem ismerünk geológiai emléket Tokaj-Hegyalján.

Paleogén (65-23 millió éve)

A Krétát a paleogén időszak követte (paleocén, eocén, oligocén) 65-23 millió évvel ezelőtt. Ebből az időszakból származó felszíni kőzetek Tokaj-Hegyalján szintén nem találhatóak. A terület szárazra került, és csak pusztulási foyamatok történtek (2.kép). Az ekkor élt gazdag élővilágnak semmilyen nyoma nem maradt meg. A visszahúzódó, majd újra előretörő tenger partvonala a jelenlegi Bükk-Zemplén vonaláig terjedt az eocénban. Sekély tenger volt tehát, ahol a partvidéki részeken csak a kavicslerakódás, ami említésre méltó.

2.kép Eocén táj (https://nature.nps.gov/geology/nationalfossilday/cenozoic_joda.cfm)

Miocén (23-5,3 millió éve)

A Kárpát-medence több százmillió éves fejlődésének talán leglátványosabb eseménysora, záróakkordja volt a miocén elejétől a pleisztocénig, mintegy 20 millió éven át tartó vulkáni működés, mely a Zempléni-hegységet és annak déli részét Tokaj-Hegyalját kialakította. Az ekkor történt vulkáni működés a felszínre hozott magma térfogatánál fogva egész Európa egyik legnagyobb szabású vulkanikus jelensége volt. Ebben az időszakban az észak felé tolódó Afrikai lemez alábukott az európai kontinentális lemez alá, miközben vulkánok sorát hozta életre.

A miocén kezdetén egy süllyedési folyamatot figyelhetünk meg a területen. A Paratethys előrenyomult, szigetvilág alakult ki. A Paratethys medencerendszere Bécstől az Aral–tóig tartott. A vulkáni működések nyugatról kelet felé haladva időben eltértek. A Tokaji-hegységben a vulkáni működés kezdete a 14–15 millió évvel ezelőtt kezdődött, és a vége a pliocénban (9,4 millió éve) volt. A vulkáni működés többször ismétlődött és a kitörések közé jelentős nyugalmi időszakok iktatódtak, amikor lepusztulás mehetett végbe (Pinczés 1960a,b). A Tokaji-hegységben a korai robbanásos tufa termékek 15 millió év körüli korokat mutatnak. A riolittufák és -lávák, valamint az andezitlávák a Tokaji-hegységben 13,5–11 millió éves korúak.

3.kép Magyarország ÉK-i része így festhetett a miocénban

A Miocén elejétől annak közepéig (21-14 millió év) felmelegedés volt (4-5oC-os emelkedés), a tenger 20oC fok körül lehetett, amire az itt élt korallok utalnak. Erre a korszakra az andezit vulkanizmus volt jellemző, sztratovulkáni lánc alakult ki. (a sztratovulkánok váltakozóan láva és piroklasztikum rétegekből állnak). 14 millió éve kezdődött meg egy erőteljes lehűlés (6-7oC fok), ami aztán később a jégkorszakban folytatódott.

Jelentős változatosság mutatkozik a vulkáni tevékenységben, az explózió erősségében, a magma anyagi összetételében. Sehol sincs a vulkáni kőzeteknek ilyen tarkasága, amely a riolitféleségektől az intermedier kőzetsoron át a bazaltig terjed. A vulkanizmus itt egészen más ősföldrajzi körülmények között zajlott. A tengeri elöntés miatt a vulkáni anyag részben tengerbe hullott, ill. ömlött. Ez a vulkáni kőzetek további differenciálódásához vezetett, ami a lepusztulás különbözőségével is járt. Mindezek az eltérések a többi vulkáni hegységgel szemben rendkívül gazdag formakincset eredményeztek és ez végül a hegység egyéni arculatában, egyéni jellegében tükröződik. A hegység vulkáni összletének vastagsága a geofizikai adatok szerint 2000 m körül lehet.

Jellegzetesek voltak a kitöréses vulkáni jelenségek, melyek hamuszórással és piroklaszt árral jártak (4.kép). Az így visszahulló anyag képezte a tufák változatos rétegeit. A savanyú piroklasztikumok fontos alaptípusa az ártufa, amely igen nagy erejű kitörés robbanási ereje által kaotikusan mozgatott, örvénylő, hömpölygő, nagy hőmérsékletű (300–600 °C) kitörési felhő anyagából rakódik le. Ez a felhő karfiol formájú, mozgásakor a földfelszín morfológiáját követi, ezért anyaga a völgyekben kivastagodik, a magaslatokon elvékonyodik. Nagy hőtartaléka következtében alkotórészei, a vitroklaszt (az üvegfázis), a krisztalloklaszt (a kristályos fázis) és a litoklasztos rész (a kőzettöredékek) összeolvadhatnak, összehegedhetnek (összesült riolittufa). A sokszor nagy vastagságú összlet nem egy kitörés, hanem egymást követő kitörések eredménye, melyet az összesülés, áthalmozás fokozatainak, a szemnagyságnak a változása jelez.

  1. kép Piroklaszt ár (http://blog.daum.net/_blog/BlogTypeView.do?blogid=0IRq1&articleno=620258&categoryId=112318&regdt=20140120210344)

A tenger hullámai a tengerbe hulló leülepedett tufát tovább szállították, egyengették, lapos tengerfeneket formáltak. A hígan folyó láva ilyen felszínre kerülve, rajta takarószerűen szétterült. Kedvezett a lapos felszínek kialakulásának a kis lejtés is (5.kép). Ezek a felszínek ma átlag 400 m magasan fekszenek. A tengeri kövületek a 13 millió éves tenger partvonalát az Erdőbényei-medencében 230–250 m magasan rögzítik. Ezek alapján a valamikori szárazföldi felszín kb. 150 m magasan lehetett.

5.kép Tengerbe ömlő láva (http://hawaiianlavadaily.blogspot.hu/)

A középső és felső miocénben a terület nem volt egységes. Számtalan tengerág, tengeröböl tagolta. A kisebb területi kiterjedés is elősegítette a szárazföldek, szigetek gyorsabb pusztulását, alacsonyosodását. A területet felépítő kőzet is a felszín gyors letarolódásának kedvezett. A tufa puhasága miatt könnyebben esett áldozatul az eróziónak. A felszín formálásában döntő szerep a külső tényezőknek jutott. Ezek sorában nem hanyagolható el a tenger szerepe sem. A már kiemelt tufafelszínt a tenger abráziója könnyen támadhatta, pusztíthatta és elősegítette annak lealacsonyítását. A szárazulatokon szubtrópusi időjárás volt. Ebből az időből származik a Vitis tokajensis –ős-szőlő lenyomat is, amit Erdőbénye határában találtak (6.kép). A miocén második felében alakultak ki Tokaj-Hegyalja kaolin, illit, perlit, diatonit, tűzálló kvarc telepei is.

6.kép Vitis teutonica lenyomata

A legrégebben a szilícium-dioxidban gazdag magmákat felszínre hozó vulkáni működés kezdődött. Ennek legfőbb további jellemzői a nagy szilíciumtartalomnak megfelelő riolitos-dácitos vulkanitok túltengése, a kitörések túlnyomórészt robbanásos lefolyása, valamint a felszínre hozott magma igen nagy térfogata. E korai vulkánosság termékei (ártufák, hullott tufa-leplek, illetve ezek másodlagos, áthalmozott üledékei) hatalmas területeket foglalnak el, gyakorlatilag kiterjednek az egész térségre. A vulkanikus formák változatossága ma is megfigyelhető:

  1. a) Lávatakaró, lávaár: A lávaanyag a kitörési központokból több km távolságba eljutott, majd ott megmerevedett. Jellemzi, hogy a központtól távolodva az anyag fokozatosan vékonyodik. A mádi Szegénylegény-hát, az abaújszántói Molyvás a legjellegzetesebb formái.
  2. b) Lávanyelv: Az előbbihez hasonló, csak kisebb, keskenyebb forma. Jellegzetes darabja Bodrogszeginél a Poklos.
  3. c) Lávanyelv-maradvány: Az eróziótól elpusztított lávanyelv foltszerűen megmaradt része. Ilyen a Nyerges és a Várhegy Bodrogszeginél.
  4. d) Extruzív dóm: Anyaguk a felszínre vagy a felszín közelébe jutott és ott megszilárdult riolithabláva. A formát a kőzet anyaga határozza meg. A legélesebb domborzati formák, merész kiemelkedések, csúcsok kapcsolódnak a kőzethez. Kisebb csúcsok a Kövesciróka, Tolcsva-hegy, Mondoha, az abaújszántói Sátor, Krakkó, Patócs, Sulyom, Süveges, a golopi Őr-hegy, Szőlő-hegy, a legyesbényei Kaptár; Mád környékén a Nyírjes, Fürdős-tető, Diós, Harcsa, Henye a jellegzetes képviselői.
  5. e) Dóm alakú hegyek Meredeken kiemelkedő festői alakjukkal igazi tájképformálók. Legszebb Sátoraljaújhelynél a Sátor-hegy.
  6. f) Savanyú piroxén anedezitből álló kitörési központok eróziós kúpjai: Környezetük fölé meredeken kiemelkedő, tájképet uraló, kúp alakú hegyek. A korábbi kitörések központjai még ma is meghatározhatóak. Ide tartozik a tolcsvai Fekete-hegy.
  7. g) Eróziós kaldérák: Az eredeti vulkáni forma mára erősen lepusztult, völgyekkel tagolt, de a megmaradt eróziós hegymaradványokból az eredeti forma rekonstruálható. Ide tartozik a sátoraljaújhelyi Sátor-hegy csoport. Ezt szubvulkánként is értelmezik (Pantó 1966).
  8. h) Dácitos összetételű centrális vulkáni kúpok a tokaji Nagy-hegy és a közeli Cigány-hegy.
  9. i) Exhumált lakkolit: A föld mélyén megkeményedett lávatömb, ami erózió révén felszínre került. Az eredeti vulkáni forma (kenyér alak) még jól felismerhető. Legszebb képviselői Erdőbényénél a Barna-mály és a Mulató.
  10. j) Exhumált szubvulkáni törzs: Az előbbinél nagyobb tömegű, összetett lakkolit. Több helyen erősebben lepusztult, így ma már eróziós formája van. Idetartozik a Diós-hegy Mádnál. Ennek egy átmeneti típusa a tállyai Kopasz, amely tömegében szubvulkáni képződmény, de a láva részben át is törte a fedőtufát és kisebb lávafolyások keletkeztek (Pantó 1966).
  11. k) Gejziritek: Hévforrások tevékenysége nyomán alakultak ki. Pl. Isten-hegy, Nagy-Padi-hegy (Mád).
  12. l) Limnokvarcit: Szintén hévforrások nyomát őrzik. Pl. Koldu (Rátka)

10 millió éve a térséget a tenger-visszahúzódása, az egységes vízborítás lagúna-rendszerre szakadozása, a tenger fokozatos, de nem egyenletes kiédesedése, csökkentsósvízi üledékképződés jellemezte. A nyílt tengeri kapcsolat megszűnt. A miocén közepén kialakult a Pannon-tó, mely a beömlő vizektől kiédesedett, és a miocén végére feltöltődött a környező folyók hordalékától. A Pannon-tó 6 millió évig létezett (7.kép). A térszínformálódás fő tényezője továbbra is a vulkáni működés volt, újabb riolitos, majd andezites összetételű vulkánossággal. A riolitos összetételű piroklasztikumterítések megtalálhatók több felé.

7.kép Miocén végi tájkép (https://www.pinterest.com/pin/464011567829812286/)

A vulkánok működését hegység szerte erős hidrotermális, kovás, karbonátos vulkáni utóműködés követte, például Mád, Erdőbénye, Tolcsva, Sárospatak térségében (kép). A környező felső miocén lagúnarendszer öbleiben ezek anyaga változatos tarkaságban keveredett az áthalmozott vulkanitok, főképpen piroklasztikumok anyagával, de helyet kapott itt a biogén eredetű üledékképződés is (diatomit, diatómaföld).

7.kép Gejzírek, mint a vulkáni utóműködés jelei (http://www.meteoprog.hu/hu/news/22706/)

Tokaj-Hegyalja legfiatalabb vulkanikus képződményei azok a savanyú riolit dómok és lávaárak, melyek az abaújszántói Sátor-hegyet, Somos- és Krakó-hegyet alkotják.

A vulkánok építő és az időjárás pusztító hatása egyidejűleg jelentkezett. A lepusztulási termékek a hegység medencéiben (pl. Erdőbénye) vagy azok peremén több helyről (Cekeháza, Mád), de a tetőkön is (Mád: Birsalmás, Kuklya, Úrágya) fellelhetőek, ahol hidrotermálisan öszszecementálva ellenálltak az eróziónak. A lepusztulástermék anyaga minden esetben homok, mogyoró–dió nagyságú riolittufa kavics, de az ököl nagyságot soha nem éri el. Mállott anyag sehol sem került elő. Ezt az anyagot több helyen limnokvarcit fedi, amelyből növénymaradványok kerültek elő (Andreánszky 1959), amelyek szubtrópusi éghajlaton végbement lepusztulásról tanúskodnak.

Pliocén (5,3-1,8 millió éve)

A pliocénban néhány peremi vulkáni előfordulás a vulkáni tevékenység végét jelzi. A miocén közepén-végén megindult utóvulkáni működés hidrotermái, gejziritjei szintén a pliocénban haltak el véglegesen. Az alsópannon tenger már csak a hegység Ny-i pereméig nyomult. A hegység területén szárazföldi lepusztulás folyt. Ennek eredményeként létrejött lépcsős felszíneket elsősorban a hegység peremein figyelhetünk meg, magasságuk 250–350 m. A lépcsők általában keskenyek, de Mád környékén, a Szerencsi-dombságban és Károlyfalvától ÉNy-ra több km szélességet is elérnek. Nagyobb kiterjedésük mindig riolittufához kötődik (Pinczés 1969).

Pleisztocén (1,8-0,01 millió éve)

A pleisztocén jelentős változást hozott (7.kép). A hegység megemelkedése következtében a patakok mélyen (kb. 100–120 m-re) bevágódtak, és szűk völgyek alakultak ki völgytágulatokkal és szurdokokkal. A hegyeink 2-300 métert emelkedtek. A régi pliocén völgysíkok ma a patakok völgye fölött függnek. A pleisztocénban ezen a fiatalabb felszínen történt meg a völgyek kialakulása. A vulkáni kőzetek felszínén mállás útján nyirok keletkezett. Tájképileg is meghatározó volt a lösz réteg kialakulása. A jégkorszakban és annak interglaciálisaiban a füves pusztán a szél szállította a port, amiből a lösz is kialakult.

7.kép A Zempléni-hegység a jégkorszak hideg periódusában (http://www.teriakinphotography.com/portfolios/mongolia/)

Holocén (10.000-től napjainkig)

A területen a Holocénban már megjelent az ember. Kezdetben a legeltetés, erdőirtás, majd ezer éve pedig a szőlőművelés megjelenése határozza meg a tájat. A legújabb geológiai képződmények az aszóvölgyek. Ezek a holocén folyamán jöttek létre. Keletkezésüknél minden esetben megfigyelhető az emberi tevékenység nyoma. A legnagyobb aszók a Tokaji-hegy löszén, a Mondoha- és a Tolcsva-hegyen keletkeztek. Mélységük több métert is elér. Egy részük löszmélyútból átalakult (9.kép). Hasonló aszók vannak a Bodrogkeresztúri-félmedencében is (Martonné Erdős K. 1981). Kisebb árkok szinte minden község határában kialakultak a legeltetés következményeként.

Összefoglalásként az mondható el, hogy Tokaj-Hegyalja mai képét a 15 és 5 millió év közötti vulkanikus tevékenység, majd az azt következő erózió, és az elmúlt egy millió év jégkorszaki változásai határozták meg. Az emberi tevékenységnek köszönhető az a mai is látható kultúrtáj, ami miatt az UNESCO Tokaj-Hegyalját Világörökségi Kultúrtájjá nyilvánította.

A Borvidék legalacsonyabb és legmagasabb pontja is Tokajban van. A Tokaji–hegy csúcsa 516 méter, míg ettől mindössze 4,3 km-re a halastavaknál van a legalacsonyabb pont, 91 méterrel a tenger szintje fölött. Belegondolhatunk, hogy lábunk alatt, a maximum pár méteres talajszint alatt 5-10 millió éves 2000 méternyi tufa és kiömlési kőzet van, ami alatt pedig olyan mészkőaljzat, mely 150-200 millió évvel ezelőtt képződött. Az egész tetején pedig ott az a parányi ember, aki mindezt a boron keresztül az egész világnak szeretné elmesélni!

9.kép Mélyút Tokajban (http://www.geocaching.hu/caches.geo?id=4413)

Szerző: Bihari Zoltán

Irodalom

Andreánszky, G. 1959. Sarmatische Flora von Ungarn. – Akadémiai Kiadó, Bp

Martonné Erdős K. 1981. Az eróziós árkok lepusztulási formái és szerepük a jelenkori felszínfejlődésben a Bodrogkeresztúri-félmedence példáján. – Acta Geogr. Debrecina 1979–1980. 18–19. pp. 49–79. PANTÓ G. 1966. Magyarázó Magyarország 1 : 200 000-es földtani térképsorozatához. – M-34- XXXIV. Sátoraljaújhely

Pantó G. 1966. A Ttokaji-Szalánci-hegység és a Zempléni Dombvidék földtani megismeréséről. Földtani Közlöny, XCVI./2: 143-154.

Pinczés Z. 1960a. A Zempléni-hegység déli részének természeti földrajza (The physical geography of the southern part of the Zemplén Mountains). – Kandidátusi disszertáció, Debrecen I–II. 264 p.

Pinczés Z. 1960b. A tönkösödés kérdése a Zempléni-hegység déli részén (Zur Frage der Rumpfbildung auf der Südseite des „Zempléni” Gebirges). – Földr. Ért. 9. 4. pp. 453–477.

Pinczés, Z. 1969. Tertiary surfaces of the Tokaj (Zemplén) Mountains. – Studia Geomorphologica Carpatho–Balcanica, Vol. III. Kraków. pp. 3–16.

További felhasznált irodalom

Pinczés Z. 1998. A Tokaji-hegység geomorfológiai nagyformái. Földrajzi Értesítő XLVII/3: 379–393.

Rozlozsnik P. 1931. A Tokaj-Hegyalja délnyugati részének földtani viszonyai. – MÁFI Adattár, Bp.

TOKAJI BORVIDÉK FEJLŐDÉSÉÉRT NKFT.

3910 Tokaj,
Dózsa György u. 2.
+36 (47) 552-030
info@tbft.hu
www.tbft.hu

unesco

Kövessenek minket:
fb /tokajiborvidekkulturtaj