Szent Anna római katolikus templom
3917 Bodrogkisfalud, Kossuth utca 33
szakrális épület
47/358-367

Általános információk

Szabadonálló, főhomlokzat előtt álló toronnyal rendelkező, íves szentélyzáródású templom, oldalkápolnákkal, félköríves záródású ablakokkal, román stílusjegyeket idéző elemekkel.

Történelmi áttekintés

Neoromán stílusú római katolikus templom, 1930-ban épült. Az első római katolikus egyházlátogatási jegyzőkönyv 1693-ból való. Ebben az áll, hogy településen egyházi szertartást nem tartottak, s nem volt templom, csak egy plébánosi ház. A hívők lelki életét a bodrogkeresztúri pap felügyelte. Egy 1772-es egyházlátogatási jegyzőkönyvben szerepel, hogy a jezsuiták egy kápolnát szenteltek fel a faluban. A gyarapodó katolikus lakosság egyre jobban szeretett volna saját templomot. Többször kérték a vármegyét, hogy segítse őket ebben, de sajnos nem lett eredménye. A vallásalap és a hívek költségén végül 1810-ben épült meg a gyülekezet saját temploma, de ez után az istentiszteleteket továbbra is a keresztúri plébános vezette. A XIX. században a templomot többször átépítették, mégis annyira tönkrement, hogy 1929-ben le kellett bontani. Az új templomot 1930-ban gróf Széchenyi Wolkenstein Aladárné támogatásával Gergely András bodrogkeresztúri plébános építtette. A neoromán stílusú templom Szent Anna tiszteletére lett felszentelve. http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Bodrogkisfalud/
pages/tortenelem.htm,
http://www.bodrogkisfalud.hu/cikk/vallas/id=113

Galéria

nyitvatartás

nyitvatartás

Megjelenítés térképen

Térkép Útvonal

További ajánlatok

Lakóház, Szent Erzsébet út 20.

Szent Erzsébet út 20., Sárospatak 3950

Lakóház, Szent Erzsébet út 20.

Degenfeld-palota/ Zákó-ház

Kossuth tér 1, Tokaj 3910, Borsod-Abaúj-Zemplén
-

Degenfeld-palota/ Zákó-ház

Aspremont-kúria

Rákóczi utca 81, Mád 3909, Borsod-Abaúj-Zemplén
-

Aspremont-kúria

Kossuth-ház

Esze Tamás út 3, Olaszliszka 3933

Kossuth-ház

Lakóház

Kossuth utca 102, Bodrogkeresztúr 3916

Lakóház

Erdélyi-ház

Rákóczi út 33., Sárospatak 3950

Erdélyi-ház

volt Arany Sas fogadó

Bethlen Gábor út 2, Tokaj 3910, Borsod-Abaúj-Zemplén
-

volt Arany Sas fogadó

Református templom

Siberius János utca , Tarcal 3915
47/950321

Református templom

Lakóház

Rákóczi út 48-50, Tokaj 3910, Borsod-Abaúj-Zemplén
-

Lakóház

Lakóház, Táncsics tér 4.

Táncsics tér 4., Sátoraljaújhely 3980

Lakóház, Táncsics tér 4.

Lakóház, Kossuth tér 26.

Kossuth tér 26., Sátoraljaújhely 3980

Lakóház, Kossuth tér 26.

Andrássy-kastély/iskola

Kossuth Lajos utca 15, Monok 3905, Borsod-Abaúj-Zemplén

Andrássy-kastély/iskola

TOKAJI BORVIDÉK FEJLŐDÉSÉÉRT NKFT.

3910 Tokaj,
Dózsa György u. 2.
+36 (47) 552-030
info@tbft.hu
www.tbft.hu

unesco

Kövessenek minket:
fb /tokajiborvidekkulturtaj