Református templom
3881 Abaújszántó, Rákóczi út 63
szakrális épület

Általános információk

Szabadonálló egyhajós, északi homlokzatának középrizalitját alkotó 28 méteres toronnyal, sokszög záródású templomépület, támpillérekkel tagolt oldalhomlokzatokkal. A poligonálisan záródó apszishoz négyzetes alaprajzú bejárati előtér kapcsolódik. A főhomlokzaton egyszerű egyenes záródású bejárat található, majd felette már a tornyon egy szemöldökgyámos íves záradékú ablak. A torony emelete egyszerű faloszlopokkal és félköríves záradékú ablakokkal tagolt, a hajó homlokzatai simára vakoltak, szintén félköríves lezárású ablakokkal. A toronysisak többszörösen ívelt összetett kiképzésű. A templom belseje sík mennyezetes, a hajó első és hátsó részében 3-3 árkádíven nyugvó karzat található. Koronával díszített szószéke copf stílusban a XVIII. század végén épült.

 

Történeti áttekintése:

Az abaújszántói középkori eredetű római katolikus templomot a XV. században építették, de a református egyházközösség többször is használatba vette az idők folyamán. A templom így a XVI. században a néppel együtt reformátussá lett, majd a XVII. század végén a katolikusok újra átvették. 1705-től megint református volt, míg 1751-ben a királynő véglegesen visszaadta a katolikusoknak. Mivel a reformátusok sokan voltak, ezért ekkor 1751-ben megengedték nekik, még az általános türelmi idő előtt, hogy új templomot építsenek maguknak. A környékbeli mezővárosok közül többen is ebben a kegyben részesültek. Így a mai templom építésébe fogtak. A barokk templomot 1752. december 3-án Csáji Márton püspök szentelte fel. A berendezése a XVIII. század végén készült, copf stílusban. A templom 1864-ben leégett, de nem sokkal később újjáépítették. 1953-ban kaptak orgonát.
Négy harangja közül a 700 kg-ost 1915-ben rekvirálták, felirata ez volt: „A szántói ref. keresztyén egyháznak öntetett az 1775-ös évben, a meghasadt harang nagyobbíttatott 1851-ben, Schaudt András által Pesten.” 1917-ben rekvirálták a két kisebb harangot. (A legnagyobb azért maradt meg a mai napig, mert nem fért ki a templomablakon.) 1923-ban új harangot öntettek, de azt 1944-ben rekvirálták. A 780 kg-os (104 cm) harang felirata: „Isten dicsőségére öntette a szántói és czekeházai ev. ref. egyház egyes híveinek buzgó adakozásából. Öntötte Schaudt András Pesten,1851.”

muemlekem.hu, Széphalom 22. (2012)HISTÓRIA ÉS HAGYOMÁNY Oroszné Prepog Erika: Tokaj-Hegyalja református közösségeinek megerősödése a XVIII-XIX. század fordulóján, Borsod-Abaúj-Zemplén megye képes műemlékjegyzékei Borsod-Abaúj-Zemplén megye képes műemlékjegyzéke 4. Tokaj és környéke (Miskolc, 1992) http://www.tirek.hu/turisztika/informacio/mutat/20/

 

Galéria

nyitvatartás

nyitvatartás

Megjelenítés térképen

Térkép Útvonal

További ajánlatok

Koleraoszlop

Külterület , Erdőbénye 3932

Koleraoszlop

Szentháromság kápolna

Rákóczi út 29., Sátoraljaújhely 3980

Szentháromság kápolna

Vasvári Pál u. 3. Lakóház

Vasvári Pál utca 3, Tokaj 3910, Borsod-Abaúj-Zemplén
-

Vasvári Pál u. 3. Lakóház

Urunk Mennybemenetele római katolikus templom

Fő utca 96, Tarcal 3915, Borsod-Abaúj-Zemplén
-

Urunk Mennybemenetele római katolikus templom

Lakóház, Kazinczy út 35.

Kazinczy út 35., Sárospatak 3950

Lakóház, Kazinczy út 35.

Tájház Bodrogkisfalud

Sallai út 8, Bodrogkisfalud 3917

Tájház Bodrogkisfalud

Rákóczi-ház

Kossuth utca 57, Bodrogkeresztúr 3916, Borsod-Abaúj-Zemplén
-

Rákóczi-ház

Szirmay-kastély

Kossuth Lajos út 37, Tolcsva 3934, Borsod-Abaúj-Zemplén
-

Szirmay-kastély

Kapuzat

Bajcsy-Zsilinszky Endre út 18, Tokaj 3910, Borsod-Abaúj-Zemplén
-

Kapuzat

Nagykönyvtár-Református kollégium

Rákóczi út 1., Nagykollégium épültének déli szárnya, Sárospatak 3950

Nagykönyvtár-Református kollégium

Lakóház, Kossuth tér 26.

Kossuth tér 26., Sátoraljaújhely 3980

Lakóház, Kossuth tér 26.

volt Tokaj-hegyaljai Takarékpénztár

Rákóczi utca 48, Mád 3909, Borsod-Abaúj-Zemplén

volt Tokaj-hegyaljai Takarékpénztár

TOKAJI BORVIDÉK FEJLŐDÉSÉÉRT NKFT.

3910 Tokaj,
Dózsa György u. 2.
+36 (47) 552-030
info@tbft.hu
www.tbft.hu

unesco

Kövessenek minket:
fb /tokajiborvidekkulturtaj