Református templom
3900 Szerencs, Kossuth Lajos utca
szakrális épület
47-362-090

Általános információk

Lőréses erődfallal kerített területen álló, egyhajós, poligonális, támpilléres szentélyzáródású, kontyolt nyeregtetővel fedett, keletelt templom. A hajó déli oldala előtt áll a nagyméretű torony, keleti oldalán a feljáratot magába foglaló kis bővítménnyel. A torony bádog gúlával fedett, alul csúcsíves és lőrésszerű ablakok, följebb félköríves záródásúak nyílnak. Az előcsarnokul szolgáló toronyalj keresztboltozatos. A hajó és szentély csúcsíves ablakai középkoriak, kissé átépítettek. Az épület sarkait támpillérek erősítik.

Történeti áttekintése:

XV. század környékén épült gótikus, református templom. Belsejét 1900-ban építették át. A templomban található Rákóczi Zsigmond fejedelem tumbája. A templom körül lévő lőréses erődfal, középkori eredetű. A templom belseje mai kiképzését, rabic boltozatát 1900-ban kapta. Berendezése, U alakú, vasoszlopos karzata is az 1900-as felújításkor készült.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye képes műemlékjegyzékei Borsod-Abaúj-Zemplén megye képes műemlékjegyzéke 4. Tokaj és környéke (Miskolc, 1992), muemlekem.hu

Galéria

nyitvatartás

nyitvatartás

istentisztelet: vasárnap 10:00

Megjelenítés térképen

Térkép Útvonal

További ajánlatok

Lakóház, Kazinczy út 2.

Kazinczy út 2., Sátoraljaújhely 3980

Lakóház, Kazinczy út 2.

Várkastély

Széchenyi István utca 12, Monok 3905, Borsod-Abaúj-Zemplén
-

Várkastély

Napközi otthon/Zeneiskola

Rákóczi út 6., Sárospatak 3950

Napközi otthon/Zeneiskola

Lakóház, Kossuth tér 20.

Kossuth tér 20., Sátoraljaújhely 3980

Lakóház, Kossuth tér 20.

Izraelita temető

Bodrogkeresztúri út , Tokaj 3910, Borsod-Abaúj-Zemplén
-

Izraelita temető

Lakóház, Széchenyi tér 9.

Széchenyi tér 9., Sátoraljaújhely 3980

Lakóház, Széchenyi tér 9.

Kőhíd

Kossuth út , Vámosújfalu 3941

Kőhíd

volt Zsinagóga

Serház utca 53, Tokaj 3910, Borsod-Abaúj-Zemplén
+36 (47) 552 000

volt Zsinagóga

Waldbott-kastély

Hősök tere 10., Sátoraljaújhely 3980

Waldbott-kastély

Tájház Bodrogkisfalud

Sallai út 8, Bodrogkisfalud 3917

Tájház Bodrogkisfalud

Sárospataki képtár

Szent Erzsébet út 14, Sárospatak 3950

Sárospataki képtár

Lakóház, Kazinczy út 8.

Kazinczy út 8., Sátoraljaújhely 3980

Lakóház, Kazinczy út 8.

TOKAJI BORVIDÉK FEJLŐDÉSÉÉRT NKFT.

3910 Tokaj,
Dózsa György u. 2.
+36 (47) 552-030
info@tbft.hu
www.tbft.hu

unesco

Kövessenek minket:
fb /tokajiborvidekkulturtaj