Református templom
3909 Mád, Rákóczi utca 99
szakrális épület
-

Általános információk

Domboldalon álló, kelet-nyugati hossztengelyű templom, nyugati, íves záródású vége felől kontyolt nyeregtetővel, a keleti homlokzat előtt álló toronnyal. A nagyméretű templom egyhajós, szegmensívvel záródik. Tornya gúlasisakos, homlokzatai falsávokkal, párkányokkal és nyíláskeretezésekkel tagoltak. A hajó külseje is lizénás, a keretezett ablakok szegmensívesek. A belső sík mennyezetes, a fal és mennyezet közt deszkaíves átmenettel. A hajó két végén pilléreken nyugvó három-három ívvel alátámasztott karzat áll. Az oldalfalak páros, ion fejezetű pilaszterekkel (féloszlopokkal) tagoltak. A 400 férőhelyes templomnak tornya 28m magas, melyben 2 harang szól.

Történelmi áttekintés

Klasszicizáló későbarokk templom. A mádi reformátusok először fatemplomot építettek fa haranglábbal. Ez azonban 1725-ben leégett, és 1772-ig felépült egy kőtemplom, amit az új, a jelenlegi templom felépítése után, 1817-ben lebontottak. A mai templom 1800-1817 között épült. A keleti homlokzat előtti tornyát ezután kezdték el építeni, az 1828-ban készült el. 1852-ben tűzvész tett károkat a templomban, 1857-re sikerült újjáépíteni. A berendezés az 1852-es tűzvész után készült. A bejárati kapu felirata szerint 1871-ben készült, C. F. monogram látható rajta.

http://csodarabbikutja.hu/hu/turizmus/elem/madi-reformatus-templom-959 http://www.mad.info.hu/reformatus-egyhaz-0 Sárospataki Református Lapok, 1928 (23.évf )1928-11-11 / 45. Szám  (a templom ekkkor ünnepli 100. évfordulóját) muemlekem.hu Borsod-Abaúj-Zemplén megye képes műemlékjegyzéke 4. Tokaj és környéke

Galéria

nyitvatartás

nyitvatartás

Megjelenítés térképen

Térkép Útvonal

További ajánlatok

Zempléni Múzeum

Rákóczi vár , Szerencs 3900

Zempléni Múzeum

Városháza

Kossuth út 44., Sárospatak 3950

Városháza

Lakóház, Széchenyi tér 1.

Széchenyi tér 1., Sátoraljaújhely 3980

Lakóház, Széchenyi tér 1.

Lakóház, Kazinczy út 42

Kazinczy út 42, Sárospatak 3950

Lakóház, Kazinczy út 42

Lakóház, Táncsics tér 4.

Táncsics tér 4., Sátoraljaújhely 3980

Lakóház, Táncsics tér 4.

Régi Zsidó temető

Sziget (Bodrogzug), a várromnál , Tokaj 3910, Borsod-Abaúj-Zemplén
-

Régi Zsidó temető

Lakóház, Széchenyi tér 9.

Széchenyi tér 9., Sátoraljaújhely 3980

Lakóház, Széchenyi tér 9.

Lakóház, Kossuth tér 24.

Kossuth tér 24., Sátoraljaújhely 3980

Lakóház, Kossuth tér 24.

Új Vay-kastély

Rákóczi utca 36, Golop 3906

Új Vay-kastély

Szentháromság kápolna

Rákóczi út 29., Sátoraljaújhely 3980

Szentháromság kápolna

Sütőüzem/pékség

Széchenyi út 12, Monok 3905

Sütőüzem/pékség

Római katolikus plébániatemplom

Széchenyi tér , Sátoraljaújhely 3980

Római katolikus plébániatemplom

TOKAJI BORVIDÉK FEJLŐDÉSÉÉRT NKFT.

3910 Tokaj,
Dózsa György u. 2.
+36 (47) 552-030
info@tbft.hu
www.tbft.hu

unesco

Kövessenek minket:
fb /tokajiborvidekkulturtaj